Na hát tegnap visszajöttek a hosszúhétvégéjükről Jessicáék, és rögtön összezörrentünk, mert egy óra szünetet akartak adni délután, ahhoz képest, hogy reggel óra dolgoztunk, meg egész hétvégén is dolgoztunk, és alapból két óra jár minden nap. Szóval visszafelé megint útbaejtettük az igazgatói irodát, jó volt, mert nem érkezett meg a fizunk a számlára, és úgy tettünk, mintha csak aziránt érdeklődnénk. :D De véletlenül ott volt egy kislány, akivel jóban vagyunk, és megkérdezte, hogy vagyunk meg ilyesmi. Puding pedig elsírta magát, mert tényleg nagyon fáradtak voltunk. Az igazgató persze megkérdezte, hogy mi a baj, és aztán beszélt is Jessicáékkal, és így kaptunk még egy óra szünetet, ami nem sok, de akkor minden percnek örültünk.
De este vacsora után, leültünk négyen, és megbeszéltük a dolgokat értelmesen, mert azért ezt így sokáig nem lehetett volna csinálni. És végülis szerintem jutottunk is eredményre, legalább annyira, hogy megkaptuk a heti másfél szabadnapunkat, a felet mára (11-ig aludtunk), az egészet meg én péntekre kaptam, ami azért jó, mert pénteken sok embernek van offja, és tuti fogunk menni valahova. :):)
Ma pedig tök kedvesek voltak, egész nap csokikat meg cukrokat kaptunk tőlük így randomban. Jobb azért a békesség. :) Sőt munka után segítettek befejezni a mosogatást, és visszavittek minket a motelbe a Cheryl bőrüléses terepjárójával, amit még mindig nem tudok felfogni...
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEizwL-0eU9_5m0Oqm1xIXM2NaTobS76tMkDrWv-pi3dGTILtaUhNc45ohOyFTXt8RcddJ0aaElrNSelld-BiVSh0JdT2cSed9Bzg_rjDyhx9uDkcF_TEZGa6__FEnghKTa-o0W04-ICDAk/s200/DSCF6431.JPG)
Ja, amúgy vannak idegesítő dolgaik az amerikaiaknak úgy általában. Például éjszakára mindig bekapcsolva kell hagyni annak a nagy sütőnek a ventilátorát, ami a konyhában van, hogy reggelre hátha lehűti a konyhát. DE NA! Reggel amúgy is olyan hideg van, hogy pulcsiban megyünk, meg két ventilátort is otthagyunk négyes fokozaton... Akkora pazarlás megy. Meg szelektíven gyűjtjük a hulladékot, aztán az udvaron mindent beledobálunk egy nagy konténerbe... mondjuk ez otthon is így megy.
Na mára ennyi. Nagyon meleg van... Ilyenkor szokott jönni a tornádó, remélem most nem lesz, nincs kedvem pincézni.
Örülök a békés megoldásnak, így majd csak kibírjátok ezt a bő két hetet!:) Jó a kép a motorosról, nagyon amerikai feje van...
VálaszTörlés