Jött Bana Jones, nagyon híres lehet, mert mindenki be volt zsongva. Az egyik councelor már majdnem sírt még mielőtt ideért. :) De amúgy tényleg jó volt, énekelt indiános dalokat, meg dobolt. Meg kihívott pár lányt, akik native amerikaiak voltak, és énekelt nekik. Amúgy utána jobban megnéztem őket, és tényleg indián fejük volt...
Na de valahogy megtudta, hogy mi meg magyarok vagyunk, úgyhogy minket is kihívott, és szabad volt elénekelni a magyar himnuszt. :) Borzasztó volt, nagyon magasan kezdtük, remegett a hangom, szóval áá. :D Az elején még röhögtem, a végére pedig már sírtam, pedig nem is olyan hosszú a himnusz. :) De itt vagyunk három hónapja, és soha senki nem kérte, hogy énekeljük el, ez a bácsi meg idejön és rögtön. Szóval már ez is fura volt, hogy itt annyira leszarja mindenki Magyarországot, mi meg ott élünk basszus. És a bácsitól kaptunk egy-egy plüssmacit. :) Tök aranyos volt.
Meg rájöttem, hogy amíg otthon voltam sose szerettem igazán Magyarországot, nem voltam nagyon büszke arra hogy magyar vagyok, mert most őszintén mire lettem volna? Mert ami ott megy, az kábé egy vicc. De innen nézve pont ezek a vicces dolgok hiányoznak, amiken egyszerre röhög az ország. Például a tornádónak mindenki egy hétig örült, hogy nálunk is történnek ilyen raj dolgok... :):)
Na mindegy, ma meg a gyerekek azt kérdezgették, hogy milyen indiánok vagyunk pontosan, mert a bácsi szerintem csak indián-leszármazottakat szokott énekeltetni... :D Mondtuk, hogy nem indiánok vagyunk, hanem magyarok, erre teljesen összezavarodtak. Szegények.
A Szózatot nem kellett elénekelni ?
VálaszTörlésAz kicsit nehezebben ment volna !:D Nem a hangmagasságra gondolok !:) Lehet, hogy azért úsztátok meg, mert a bácsi nem tudta,hogy nekünk ilyenünk is van!:))
Nem szerencsére, bőven elég volt a himnusz is. :)
VálaszTörlés