Egész nap dolgoztunk, de komolyan, mert csak mi ketten voltunk a konyhában. Délután lett volna pár szabad óránk, amit mi mással töltöttünk volna, mint költözéssel! Ugyanis jött a vihar, és mindenkinek be kellett költöznie éjszakára a főépületbe, ami tornado shelter is.
Szóval vacsi után nagyban mosogattunk, mikor szóltak, hogy jön a tornádó, 3 mérföldre van, mindenki menjen le, hagyjuk a cuccunkat, hát elég ijesztő volt. Mint mikor süllyedt a Titanic, és még játszottak a zenészek, hogy nyugtassák az embereket, na itt is elkezdtek mesét olvasni a gyerekeknek, amitől csak még ijesztőbb lett az egész. Aztán odaállítottak minket, internationalöket, hogy a gyerekek kérdezgessenek rólunk, azzal legalább elvoltunk egy darabig, nagyon értelmeseket kérdeztek (pl. melyik a kedvenc színem...).
Végül elkerült minket a tornádó, ami azért nem olyan nagy baj, mert nem tudom, mit csináltam volna pl. az útlevelem meg az összes pénzem nélkül. Azért a Campfire-t bent tartottuk, két számot is előadtunk, az egyik persze a Llama Song volt, ami tényleg nagyon jó :D, a másik az Emilia, amit nem terveztünk előadni, de már annyiszor láttuk előadva, hogy hirtelen felindulásból előadtuk mi is. Mindkettőről van videó. :)
Este 10-kor lett vége, és még ott voltak a mosatlan edények, amiket nem fejeztünk be a riasztás miatt... És Cookie, meg még páran beálltak mosogatni helyettünk, nekünk csak el kellett pakolni a tiszta edényeket. Mondjuk ezen elgondolkoztam, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki este 10-kor a másik helyett önként elmosogasson azok után, hogy ő is egész nap dolgozott...
Úgy volt, hogy a gyerekekkel alszunk az alagsorban. Durva lett volna kb. ötven darab tízéves kislánnyal egy szobában aludni. :S Szerencsére mivel nem volt nagy vihar, alhattunk az irodában. :) Így is alig fértünk el.
tipikusan pankás.. jóhogy nem hagyom ott 200 forintért :D
VálaszTörlésmost őszintén... te otthagynál egy táskát 200 ft-ért?? :):)
VálaszTörlés