2010. július 8., csütörtök

Minneapolis, jövünk!

Este pizzát csináltunk, amikor Chris meghallotta, hogy pizzát kell csinálni, majdnem elsírta magát. :D De tényleg, kicsit unjuk már, ráadásul ő régen pizzériában dolgozott. Úgyhogy sztrájkolásul ő nem is evett belőle. Én még nem haragszom annyira a pizzára, hogy ilyet csináljak. :)

Holnap megyünk Minneapolisba!! :D Egy lány be tud vinni minket reggel, és este hazahoz. Pudinggal megyünk, és egy minneapolisi lány is jön velünk, ami azért jó mert tudja, hogy hova érdemes menni. Várom, jó lesz! Kár, hogy nem vagyok még 21, lehetne csinálni csomó mindent, főleg este. De szerintem így sem fogunk unatkozni. :D

Amúgy ma 11-ig aludtunk. Tudtam volna tovább is, de az éhség erősebb volt. Furcsa volt az ebédet a másik oldalról látni. Nem úgy nézett ki, mint amivel egész délelőtt 3 ember foglalkozott. Az amerikaik nem alszanak ennyit, mint mi, mindig ott szörnyülködnek, hogy hogy lehet ennyit aludni. Könnyen! :D

Kérdezte az egyik sznéni, hogy otthon sokat főzünk? Ó, mondtam hogy én aztán rengeteget, éjjel-nappal főzök! :D Amúgy nem, mondtam neki, hogy anyukám próbált megtanítani főzni, de sikeresen ellenálltam. Erre mondta, hogy vele is ugyanez volt, csak aztán férjhez ment, és muszáj volt megtanulnia főzni, most meg tessék, itt van a food-businessben. :D Szóval még semmi sincs veszve...

1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy összejön a minneapolisi utazás, csak izgalmasabb, mint a táborban ülni...Azért remélem, te nem a food-businessben kötsz ki (bár biztos ott is vannak jó menedzseri állások). Igaz, hogy 21 még nem vagy, de nemsokára 20 leszel (17 nap), és ez is elég soknak tűnik öreg szüléidnek:)

    VálaszTörlés